Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Moilia Naplója

NaPló 

NaPlónak foglak hívni. Még soha nem írtam naplót, de éppen klánba se léptem még bele soha. Legfeljebb sárba, meg kutyapotyadékba, de klánba soha. De ma ezt is megtettem, miért ne jöjjön hát a napló is?

De ha már napló, akkor előbb nézzük, hogyan is jutottam idáig! A nevem Moilia Goatleaf, és elf vagyok. De ezt csak azért tudom, mert hegyes fülem, vékony a testalkatom, és mindig, mindenki elfnek nevez – vagy fűzabálónak, hegyesfülűnek, meg egyéb ilyen kedvességeknek. Apámat, anyámat sosem láttam. Egy vénasszony talált rám Távolrév egyik csatornájában. Hogy hogy kerültem oda? A szüleim tettek ki, vagy elraboltak tőlük? Sose tudtam meg; de, ami azt illeti, soha nem is érdekelt nagyon.

Bandákkal tekeregtem, akik a maguk urai voltak; ha kellett valami, akkor egyszerűen elvettük. Kitől, hogyan? Sose néztük… Néha ugyan elkaptak minket, de valahogy mindig sikerült meglógni. A fene nagy szabad életnek Ötbánya vetett véget; az ottani kóter rácsai túl jók. Ha nincs az egyik percéletű csaj a bandából, aki valahogy kidumált onnan, akkor még most is ott rohadnék, az tuti. De így kijutottam, és azzal a csajjal együtt mi maradtunk összesen az egykor volt csapatból. Ő Távolrévbe húzott, mert rájött, hogy csak nem akar csavargó lenni, és mégis megkeresi apucit; én meg, akkor még állt Karavánpihenő, ott húztam meg magamat. Ja, a csaj neve Amelia. Tulajdonképpen, valahogy neki köszönhetem, hogy most itt vagyok.

 

Valamivel később én is Révbe húztam, nem bírtam tovább azt a kicsi, gwuffszaros Pihenőt. A Dög-Zugban találtam jó kis fedelet, kocsmákat, kizsebelhető népeket. Itt botlottam bele ismét ebbe az Ameliába, aki belerángatott az apucikája keresésébe. Bitang mód utáltam a dolgot, mert ordított róla, hogy a tata valami olyasmibe keveredett, amiről én tudni se szeretnék, de tartoztam a kiscsajnak, így nyomozni kezdtem. Így kerültem kapcsolatba egy Hugo nevű gnómmal, aki a Kikötői Késdobáló segéd-pincére volt. Azaz, nem Hugó, és nem pincér, én ezt rögtön gyanítottam, de hamarosan ki is derült.

A gnómka igazi neve Samuel De Layola, és a Vadászok Szövetsége nevű fejvadászklán mestervadásza. Egy gnóm fejvadász… Na, ilyen is csak Távolrévben terem! Amelia papáját ők csinálták ki, igaz, leginkább tévedésből. Hát, igen, megesik ez, a legjobb családokban is… Minden esetre a kiscsaj gyanúját egy jól sikerült hazugság-sorozattal sikerült elaltani – ez a Hugo-Sam még nálam is nagyobb hantás – így Amelia bánatosan bevitorlázott az apja egykori klánjába, én meg azonnal le is csaptam a gnómra. Tetszett a kis alak, úgy tűnt, hogy egy jó társaság, jó kalandok, ugyanakkor nyugodt háttér áll mögötte.

És Sam nem küldött el… hanem, miután átestem a felvételi procedúrán, ő lett a mentorom is a klánban. Mert itt olyan is van, hogy mentor. Az segíti a magamfajta zöldfülűeket, hogy nehogy kinyírassák magukat valamelyik hirtelen haragúbb nagy öreggel. Mert ahogy elnézem, az utóbbiakból is akad errefelé elég.

 

Ma végre bemehettem egy kicsit a városba. A Dög-Zugban bolyongtam, de az már valahogy uncsi. Meg, ott túl sok az ismerős, és állítólag nekünk rejtőzködnünk kell. Jól van, mondom, bemegyek a Kisasszony-ligetbe. Úgyse jártam még ott. Azt se tudom, hogy mi a rák az a kisasszony. De az a dzsindzsás tényleg elég jó hely. Ott találkoztam Saleiarral. Hogy ez a Sal egy micsoda csaj, nem semmi… Őneki is van jó sok tetkója, de ez valahogy nem olyan, mint néhány klántársamé. És ez a Sal azért volt ott, hogy hallgassa a fű növését. Meg az ágak énekét. Mert állítólag az elfek ezt hallják. Na, akkor én mégse vagyok elf… Valahogy kicsit haragudtam is a csajra, pedig amúgy jó fazon volt, meg normális is velem, meg minden. Csak valahogy arra emlékeztetett, ami én sose lehettem.

És ha ő erre emlékeztetett, akkor mit mondjak a haverjára? Arra a könnyűléptű pasira, akinek szintén tetkói vannak, de már valahogy a látványuk is furcsa, zavarbaejtő mégis ismerős… És a hangja, a szavai… Mintha valaki abból a soha meg nem élt életemből szólt volna hozzám. Én… bevallom, NaPló, én megijedtem. Meg dühös lettem. Hogy mer engem itten emlékeztetni arra, hogy én nem is vagyok igazából elf?! Mi köze hozzá?! Nekem így is jó… Utáltam a képét. De mégsem. Ugyanakkor jók is voltak a szavai. Az érintése. Kellettek… A szemembe nézett, és látott valamit, amit még én sem láttam talán soha. Megmondta az elf nevemet. A valódit. De az olyan titkos, hogy még neked se mondom el, napló. A pasi neve amúgy Liandar. Az első férfi, akire azt mondom, hogy talán szeretni is tudnám. Esetleg…

Utána jött még egy elf nő. Egy igazi elf úrinő. Olyan, amilyen a percéletűek között sose akadna, viseljen akármilyen császári koronát. Még sólyma is volt. A csaj neve Seraf, és mint kiderült, az egyik tesóját ismertem is látásból, Ötbányáról.

Hát, ez egy elég felkavaró séta volt. Valahogy, eddig sose zavartak olyan dolgok, hogy ki lehetek én, meg hol is lehetnek a gyökereim. De most valamiért nagy jelentőséget kaptak ezek a kérdések. Lehet, hogy az lenne a jobb, ha már soha többé nem találkoznék velük. Akkor… akkor szépen a fejemre húzhatnám a párnámat, és elfelejthetném őket is, meg az érzéseket is, amiket bennem keltettek. De az igazi nevemet már akkor sem fogom elfelejteni soha…

 

Kiképzés. Hát ez valami agybaj! Vitor Mordont, a klánvezért kellett keresnem, valami kiképzőteremben. De az nem jött. Állítólag közben el is patkolt. Így megijedt tőlem?... Helyette ott volt az a degenerált, kék színű fajtársam, az a Celaldur. Na, az milyen figura, anyám… A fekvőtámasz még hagyján, arról csak azt nem tudtam, hogy mi a rák is, meg hogy számolni, ötvenig… nem az egyetemre jelentkeztem én! De utána felzavart a tetőgerendára, és közbe meg lövöldözött rám íjjal. Ez totál zakkant… mondjuk, ugyanezt csinálta a másik újonccal is, a vörös hajú Aleyshával, szóval, legalább nem mondhatom, hogy csak rám pikkel. Valószínűleg úgy általában buggyant.

 

Kiképzés kettő. Ebbe már sikerült majdnem belehalnom. De frankón. Ha azt hittem, hogy a megkékült kreténnél nem jöhet rosszabb, hát jött. Percéletű, totál kopasz, össze-vissza van tetoválva, és legalább olyan zakkant, mint Celaldur, csak másképpen fejezi ki. Ja, Hamtor Koufnak hívják, és magitor. Vívásra akart tanítani. Eddig még nem is lett volna gáz. De valamiért úgy vélte, hogy ennek a legjobb módja, ha össze-vissza ver közben. Pofonok, rugdosások… hát az anyádat, de összefirkált tapló! Azt rugdossad! Otthagytam a halálba, forduljon fel a fene nagy tudományával. El voltam rá szánva, hogy most meghalok. Tutira kinyír, hiszen otthagytam a kiképzőmet a kiképzés kellős közepén, ezt egy ilyen bazi harcos agyú banda, mint a Vadászok, nem fogják hagyni. De csak az ajtófélfába álította bele a tőrt, nem belém. Nini, úgy tűnik, itt nem illik újoncot ölni? Ezt jó tudni… Ennek úgy megörültem, hogy visszamentem hozzá, és a végén még vívni is elkezdtünk. De minek kellett ehhez megrugdosni engem?

 

Persze, itt nem csak a kiképzők zakkantak, szaladgálnak másutt is meglehetősen fura egyének. Ma például kimentem a kastélyrom kertjébe, kicsit sétálni. Nem vagyok valami bazi nagy elf-lélek, de néha jólesik a zöld. Erre egy arra bóklászó, bánatos képű, bamba percéletű nekiáll velem kötözködni, hogy mi a rákot keresek én ott. Hát bakker. Sam mester egy szót se szólt róla, hogy itt fűre lépni tilos, meg útipasszus kell ahhoz, hogy kijöjjek a kertbe. Ja, amúgy Sam mester már klánvezér, ő lett a góré, amióta az a Mordon tata meghalt. Ennek speciel örülök. Na, aztán meg találós kérdést játszott velem az a muksó, ott, a kertben. Nem is tudom, hogy miért nem szúrtam rögtön tökön, hisz nálam volt fegyver, nála meg nem. De valamiért úgy éreztem, nem illik. Később rájöttem, hogy ez nem egyszerűen illem kérdése volt, hanem az alapvető életösztöné; bazi sok agyatlan kérdés után ugyanis kiderült, hogy a méla jószág nem más, mint Rashan de Lavijj, az Éjvadászok mestere. Ez az alak?! Jó kis banda lehet az az Éjvadászok, nem mondom… én inkább megyek Vadásznak, az sokkal jobb…

 

Ma megismerkedtem egy oltári fazon csajjal a klánban. De komolyan. Igaz, mélységi a szentem, és olyan hisztériás pokróc, hogy jobbat keresve se lehetne találni, de attól én még csípem. A neve Iret… nem, Iraetr… A francba, szóval Iraetyrriara. Na, képzeld el, NaPló, kimondani milyen bazi nehéz, ha leírni sem tudom! Elmentem inni valamit a borospincébe, és ott az izomagyatlan Ruphus mellett volt még két vakond csaj is. Az egyik nem is szólt szinte semmit, csak elhúzott, de ezzel szóba elegyedtünk. Na, hát ő Irae. Tőrrel akart sört szerezni Ruphustól ez a süketbéka! A bestia meg persze bunkóval szolgálta ki. Én inkább kértem azt a piát, és meg is kaptam. Együtt iszogattunk, még valamit beszélni is sikerült, utána meg elmentünk, hogy felderítsük együtt a kazamatákat. Oda egyedül úgyse mernék lemenni, de még Irae-vel együtt is húzós volt, pedig ő sokkal jobban lát a sötétben, mint én. A csajszi kicsit ideges alkat, de azt hiszem, sokat fogunk még hülyülni együtt.

 

Ma küldetésbe indultunk. Azt se tudom pontosan, hogy mire. A Vadászok közül Celaldur, Hamtor, meg én. Nahiszen… éppen ezzel a két pasival kellett engem összezárni?! Na, mindegy, majd csak túlélem valahogy. Majd írok, ha visszaértünk újra, NaPló.

 

Na, túléltem. Volt némi bunyó, de összességében nem is volt olyan vészes. Egy nagyobb csapattal a hegyekbe megyünk, hogy onnan meszet hozzunk, a városnak, amiben árvíz van, és ezért sok a kosz. Vagy legalább is valami ilyesmi. Nem nagyon értem, de nem is érdekel. Jó sokan voltunk, rajtunk kívül a Sivatag Árnyai, a Falka, és az Amazonok is eljöttek, meg jó sok szekér, és – állítólag – jó pénz. Egyszer futottunk össze rablókkal, de végül is lecsaptuk őket. Bazi nagy volt a káosz, és egyszer az egyik nyamvadék majdnem ledöfött a dárdájával, amíg én egy másikkal küzdöttem, de egy fehér hajú percéletű lecsapta, mielőtt elért volna hozzám. Utána meg én csaptam le Hamtor ellenfelét, azaz, inkább csak belekotnyeleskedtem a harcába, amitől aztán az a tetovált fejű síkideg lett. Lehet, hogy többé nem kínál meg a pálinkájával, na és? Nem a csaját nyúltam le… Na mindegy, túléltük, a rablók elhúztak, egy szekér tropára ment, de tovább tudtunk menni. Később megtudtam, hogy azt a fehér hajút Deyth von Laarth-nak hívják, és a Falka tagja. Majd egyszer megköszönöm neki.

 

KÖLTÖZÜNK! Állítólag nem biztonságos már többé a Kastélyrom. Sokan ki vannak akadva Sam mesterre, mint a sezlonyrugó, de engem totál nem érdekel, hogy hol lakunk, és az se nagyon zavar, hogy összeköltözünk más klánokkal. Viszont nem tudom, hogy a rákba fogom átpakolni a labort az összes cuccával. Mert hogy közben én lettem ám a klán méregmestere, miután Senin Assadar elpárolgott valami rosszul sikerült kísérlete után. Pedig közöm nincs a témához, istenuccse, annak a gnóm vénasszonynak a gyógyfüves cuccai voltak összesen, amikhez valaha közöm volt, de Sam mester rám bízta, és eddig még nem nyírtam ki senkit. Úgyhogy kezd egyre jobban tetszeni… De a rámolás, az most tutira be fog tenni.

 

Nem írtam pár napja ide, NaPló, mert totál ki vagyok dögölve. Áthurcolkodtunk a Vörös Erődbe, de már a belem is kilógott a végére. Pedig befogtam a kis újonckámat, ezt a Grengor gyereket, meg Irae-t is, és Aley is segített, meg a végén még Sam mester és Hamtor is beszálltak. Ilyen csodát se látott még az ég, hogy az összefirkált fejű segítsen – nekem?! De rendes volt tőle, az tuti. Most ezeket a sorokat az ölemben írom, mert a szobám totál tele van a cuccokkal, majd szépen, apránként átrámolok. Majd… mert most megyek inkább fürdeni, mert bűzlök, mint egy döglött víziló.

 

Grengor amúgy jó gyerek, csípem a búráját, csak le kell szoktatni róla, hogy folyton „kisasszony”-nak szólítson. Mondtam neki, hogy ezt sürgősen hagyja abba, vagy nagyon megrúgom, de néhányszor még előszedi. Talán tényleg meg kellene rúgnom, akkor leszokna róla…

 

Na, kedves NaPlóm, ma fontos valaki lettem! Szentáro… nem, szenátor. Igen, szenátor. Én! A szakadt csavargó! Agybaj… Kár, hogy nem tudom lerajzolni ide, hogy hogy röhögök, amíg ezt írom. Eddig Hamtor Kouf volt a körzet szenátora, de ő már nem ér rá, ezért átadta nekem. Képzelheted, amikor bevillantottam a sok fényesre lakkozott népség közé a kedvenc, lila-sárga szoknyámban és méregzöld ingemben! Végük volt, mint a botnak… A szenátusban van egy fekete hajú percéletű nő, valami Naith, meg egy mokány elf harcos csaj, Phillida, meg egy fehér hajú félvér, akinek olyan cafrangos percéletű neve van, hogy ki se tudom mondani, valami Aiwe, és egy csinifiú, egy szőke félvér pasi, az Aidan. Ő tűnik a legerősebbnek a bagázsban. A fehér hajút és a csinifiút ismertem már látásból, mert az erődben a szomszédaink, a másik kettőt még nem. Nem írom most le, NaPló, hogy miket beszéltünk ottan, a szenátusban. Halálos unalom és dögrovás. Ezeknek az úrinépeknek gőzük sincs, hogy hogyan élnek azok, akik most lázadoznak a Zugban. Nekem van róla gőzöm, de nem mondom meg nekik. Mindig csak haladni akarnak, meg bepikkelyezni valamiket, hát én ne legyek az útjukban. Annál előbb hazaérek.

 

Hehe… Ma már végre ÉN packáztam, régi nagy öregként, egy újonccal… Igaz, a muksó majdnem fültövön vágott, de akkor is jó móka volt. Kezdem érteni, hogy Celaldur meg Hamtor miért csinálják ezt. Minden esetre a pasi neve Darzack Grotan, és percéletű, és egy surmó állat, szóval, ismerkedni tutira nem akarnék vele, de packázni ő is jó volt.

 

Ma megtámadta az erődöt néhány agyament szörny. Okés, hogy sose gondoltam egy trollt se észlénynek, de hogy ennyire hülye legyen, hogy nekimegy egy hegyni erődnek a kajáért? Na, nem is jött be neki, elmondhatom. Mondjuk, a védők között is rohangászott néhány agyilag zokni egyén, ketten ki is rohantak a szörnyekre, az egyik gyalog, a másik lovon. Hát bakker, ennyi ésszel szabadlábon… Nem tudják, hogy a falak mögül lehet a legjobban védekezni? És még le akartak minket baltázni, mert Grengorral, Darzackkal és Ruphussal becsuktuk a kaput. Hát anyátok…

 

Ma feladatunk volt. Végre… már kezdett az agyamra menni a nagy tétlenség. Az Éjtemplomba mentünk, mert állítólag valakik el akarják rabolni, vagy bántani akarják az ottani papnőt. Hát bakker, védje meg magát!… Igaz, akkor nekünk nem lenne dolgunk, így meg végre csináltunk valami értelmeset. Hamtor volt a főnök, és egy újonc, a cifra szavú Symoren jött még velünk. Összességében tökre nem történt semmi, csak valami extrém vénség próbálta zaklatni a papnőt, de a maca lerendezte maga. Aztán hazajöttünk. És volt a maximális kaland az elmúlt időkben! Ez így uncsi…

 

Ma buliztuk. A Zordonban. Irae-vel és Grengorral kezdtük, utána befutott Sam mester is. Előbb egy kis iszogatás – Grengor képes volt teát inni. Teát!!! – majd irány a medence! Irae nem akart bejönni – haragudott Sam mesterre, mert a derék gnóm bocsánatot kéretett vele Grengortól, még rá is támadt egy tőrrel. Totál zakkant a csaj, az már tuti. Úgyhogy nem is magyaráztam neki, csak megfogtam, és beráncigáltam a medencébe, magammal együtt. A ruhát meg közben le magunkról. Utána meg ketten együtt levetkőztettük Grengort, Sam mester meg röhögött a háttérben. A fürdőzés egész jó volt, a végére még Ireatyrriara is belejött a buliba. Aztán befutott Hamtor, és még ő is jött fürödni, meg a szomszéd medencébe a flancos nemes szomszédainktól az perverz vén pasi, aki a papnőt zaklatta az Éjtemplomban, két kiscsajjal – de a végén akkora lett a tömeg, hogy el is ment a kedvem az egésztől. Aztán lassan el is húztunk onnan.

 

Végre van egy segédem! Ma találkoztam vele. Branának hívják, gnóm a kiscsaj, és irtó nagy fazon. A folyosón nyúltam le, amikor indultam a labort pakolni. Mert már meguntam, hogy mindenki csak pofázik, hogy milyen fontos lenne, de senki nem segít. Hát, ez a csaj ott volt, így elkaptam. Igaz, először azt hittem, hogy Sam mester nője, de még az se érdekelt volna, mert már meg akartam szabadulni a sok cucctól a szobámban. De jött segíteni, meg Hamtor is jött segíteni – ez a pasi csupa meglepetés, esküszöm, pedig hogy utáltam a búráját az elején – a végén még Sam mester is beszállt. Egész hamar meglett a labor, úgyhogy innentől végre én alszom az ágyamban, és nem a lombikok. Hurrá!

 

Ma olyan voltam, mint valami portás. Pedig csak hazafelé tartottam a Menedékből, de sikerült egymás után két újoncba is belebotlanom. Az egyik egy mélységi csaj, Zeyeda, a másik egy fajtársam, csak kicsit kifakult a pincében – az ő neve Vordox. Nem is lenne rossz darab, de ez is olyan cifra szavú, hogy az agyam szétállt tőle… Előbb Grengor, majd Symoren, most ez a Vordox… Mi a rák van már, Távolrév összes kiscserkésze a Vadászok közé jön?! Na mindegy, jól leellenőriztem őket, majd beengedtem mindkettőt. Menjenek csak Celaldur kék kezei közé; remélhetőleg nem szaladnak el sikítva előle.

 

Ma előkerült Vitor Mordon. Na, nem az a vén Vitor Mordon, akitől még én a felvételi levelemet kaptam, és aki eltűnt a kiképzésem előtt, hanem a fia. És egész jó darab a srác! Véletlenül botlottam bele, éppen a kettes számú cifra szavúval beszélgetett (azaz Symorennel), és beszédbe elegyedtünk. Aztán befutott Irae, Zeyeda és Vordox is, és teljes lett a káosz. Az a kevés idegem, ami még megmaradt a kedves barátnőm vitriolos szavaitól, az a cifra szavú tata szövegétől ment szét. Folyton hölgyemnek szólít, meg magázódik. De aztán a sör lemosta róla ezeket az idétlenségeket, és – mint kiderült – alatta egy egész normális fazon lapult. És mivel eddigre Irae meg eltűzött, így a végére már egész jó hangulatban iszogattunk, meg kockáztunk ott, a Zordonban. Az azért kicsit meglepetés volt, hogy Zeyeda meg Vordox egész komoly harcosnak gondolnak – engem! Nohiszen… Néha úgy kell emlékeztetnem magamat arra, hogy már nem vagyok az a szakadt csavargó… Milyen poén lenne, ha most látna Amelia! Igaz, azóta ő is jól kinőtte magát. Ha jól tudom, az a szégyenlős kis apuci kedvence azóta klánvezér és hajóskapitány lett. De azt hiszem, nekem sem kellene szégyenkeznem előtte…

 

Hihi… Ma bepofátlankodtam Sam mester kiképzésébe. Az újoncoknak tartott éppen edzést a derék gnóm, én meg már nagyon kerestem valami elfoglaltságot. Egész érdekesen indult a kiképzés, mert Sam mester Zewirrel, a fegyvermesterrel vívott egy bemutatót az elején. Eddig nem láttam túl sokat az égett arcút, de meg kell hagyni, bitang jó harcos. Remélem, sosem kerülök a fegyvere bánatosabbik végére. Amíg az újoncok ott bámuldoztak, én jól közéjük végtam a tőrömet. Volt ám nagy riadozás! De Sam mester nem szedte le a fejemet, úgyhogy, összességében sikeresnek nyilvánítottam a piszkálódásomat.

 

Mikor is írtam Darzack Grotanról? Valahol, hetekkel, talán hónapokkal ezelőtt? Hát bakker, ma közel volt hozzá a pasi, hogy kinyírjam… Vagy én voltam közel ahhoz, hogy megerőszakoljon? Az a részeg barom beszakította az ajtómat, hasraesett a küszöbön, és ott rinyált vízért – amíg én a dézsámban fürödtem. Meztelenül, természetesen. Először hozzávágtam a borosüveget – mert hogy azért belülről is áztattam ám magamat – majd a nyakába zúdítottam a dézsa tartalmát. Ha már vízért vinnyogsz, hát nesze!... De még ez sem volt neki elég, a francba. Végül a fülénél fogva cincoltam ki a szobámból – na, nem mintha ennyire megerősödtem volna, de a pasit egy beígért borocska roppant kezessé tette. Utána meg ott voltam, pucéran, egy csuromvizes, és beszakított ajtajú szobában. Hát, marha jó volt, mit ne mondjak…

 

Közben megkezdtem a komoly kutatást is a laboromban. Először is, Branával kikutattuk a söröskorsókat a szekrény mélyéből, majd nekiültünk, hogy kibogarásszuk azokat a füzeteket, amiket véletlenül elhoztam attól a gnóm vénasszonytól, Ötbányáról. Na, jó, lenyúltam, és akkor mi van? A lényeg, hogy Brana elolvasta, de ettől még nem lettünk okosabbak. De sebaj, legalább söröztünk egy jót. Igaz, közben előkerült előbb Irae, szokása szerint kicsit durcázott, majd pedig előrepült egy tőr a semmiből, utána pedig felbukkant Zewir, akiről kiderült, hogy ő hajigálta ránk a tőrt – biztosan Hamtortól vette az ötletet – és még volt pofája vissza is követelni azt! Én ugyan megnéztem volna, hogy mi a rákot is kezd, ha nem adjuk vissza, nekünk ugrott volna-e, vagy mi; de Brana visszaadta a fegyverét szó nélkül. Pfff… a kiscsajjal jól lehet sörözni, és remek segéd, de a büszkeséget még tanulnia kell. Én minden esetre nagyon ki voltam kattanva az égett pofájú mélységire, úgyhogy el is kezdtem kutatni egy új hashajtót, ~Zewir yd Agron örömére~ fantázianévvel.

 

Ma megint én fogadtam egy újoncot. Candanának hívják, ember csaj, és bazi vörös a haja. Elsőre azt hittem, valami luxus prosti, mert annyira Sam mestert kereste, de a jó gnóm eddig nem előttünk intézte ezeket az ügyeit, így azért gyanús volt a dolog. Még jó, hogy nem vágtam el a torkát, mert kiderült, hogy egy újonc, és nem egy kurvának álcázott kém. Hogy mire lesz jó közöttünk, azt hirtelenjében még nem látom be, de nem is nekem kell, Sam mester biztosan látott benne valamit… valahogy… valahol. Na, jó, nem disznólkodok tovább, a csaj befutott, Sam mester lenyúlta a csajt, én meg bekötöttem az öszevéremet az istállóba. Slussz, passz, kész.

 

A következő újonc, akit én fogadok. Komolyan, már átképzem magamat méregmesterből portássá. De ennek a Csatlósnak én leszek a mentora is, és Grengoron kívül még senki mentora nem voltam. Grengor pedig úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben – csak kerüljön egyszer elő, azt nem éli túl, amit tőlem kap. Szóval, ez a pasi Dar Dunegall, ember, de fekete, mint a mélységiek, és legalább akkora, mint egy ork. De jó gyerek… Kicsit bamba, de bazi erős, és szófogadó – ez a legfontosabb. Először ő is magázni kezdett, de gyorsan leneveltem róla. Esküszöm, kiakasztok már egy táblát a nyakamba, hogy ~Nem vagyok hölgy, és ne magázz!~ Dar jó nagy szobát akart, így megengedtem neki, hogy kiverje két normál szoba között a falat – ő meg rögtön neki is esett. Sam mester kicsit ideges lett az elején, de aztán beletörődött. Végül is, nem Dar az egyetlen lüke a klánban…

 

Na hát bakker, az addig rendben, hogy nem Dar az egyetlen lökött a klánban, de ma kifejezetten egy vadállattal sikerült összeakadnom. Eddig is sejtettem, hogy ez az odakozmált mélységi nem komplett – ott volt ugye az a degenerált poénja a tőrhajigálással – de ez még az eddigieken is túlment.

De menjünk csak sorjában! Azzal indult az egész, hogy Symoren bejött hozzám, hogy megkérjen: segítsek neki valami buli megrendezésében. Azt leszámítva, hogy pánikszerűen elhajíttattam vele azt a büdös pipáját – még nem vittem le az étert a szekrényemből a laborba, kell a francnak, hogy felrobbantsa itt a szobámat – egészen jól elbeszélgettünk. Ahhoz képest, hogy az elején mennyire agyidegzsábát tudtam kapni tőle, már egészen haverok vagyunk.

Na, erre nagy ordibálás támadt a folyosón, és előkerült Zewir. Amúgy felőlem ott fordulhatott volna fel a folyosó közepin, de kiderült, hogy a felesége, Oura éppen szül. És nekem kellett ebben segíteni! Na, már ez elég jó kis térdremegést hozott rám, de közben meg az a vadállat közölte, hogy ha lánya születik, azt --- öljem meg!!!!!!!!!!

Le se bírom írni, a francba, az ilyen hülye vadállatokat ütötték volna agyon, amikor megszülettek, hogy ne tudjanak itten idegelni engemet! Hogy én nyírjak ki egy újszülött csecsemőt?! Hát minek néz engem ez az eszement? Elküldtem a jó büdös fenébe, de erre meg még neki állt feljebb! Ha a bébi nem lett volna már úton az anyja hasából, akkor még komolyabra is fordulhatott volna a vitánk, de így csak leanyáztam, aztán inkább Ourával foglalkoztam. Szerencsére a kölyök fiú lett, bár már rászántam magamat, hogy ha kislány lesz, akkor inkább én nevelem fel, de nem hagyom, hogy az a vadállat apja megölje. Végül is, Irae-vel is olyan jól kijövünk, Zeyeda búráját is csípem, miért ne jöhetne még egy sötételf csaj? De nem jött, hanem én húztam el onnét, amint lehetett. Ha jól láttam, Symorennek is lett valami elszámolnivalója az égett mélységivel, de inkább nem kezdtem el firtatni, hogy mi is. Legszívesebben szeretném elfelejteni az egészet, és készülni arra a bulira.

 

Nos, megvolt az a buli. De most nem csak úgy, bele a vakvilágba, hanem kifejezetten Symorent ünnepeltük, akit most nevezett ki Sam mester Első Árnnyá. Na, hiszen, csórikám, ha azt hiszi, olyan nagy öröm lesz neki az újoncokkal görcsölni, ám legyen… De mivel a pasit egyre jobban csípem – különösen, amióta leszokott arról, hogy hölgyemnek szólítson – ezért elvállaltam, hogy segítek neki. Én méregettem az italokat, és végül is sikerült senkit nem megmérgezni. Ismét előkerült egy újonc, Lionel Claw – kezdünk egészen sokan lenni, ez jó – de ő se rúgott be (nagyon); szóval összességében jó buli volt.

 

Most pár napja nem írtam beléd, napló. Pedig voltak ám események, derekasan… De egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan is lehetne ezeket leírni. Még most se nagyon tudom. Csak ülök itt, meg firkálgatom ezeket a szavakat, és közben merengek, hogy hogyan is írjam le.

szerelmes vagyok!

Huh… ez furcsa volt… de nem is mutat olyan rosszul. És nem is olyan nehéz. Naná, mert ez az igazság. Szerelmes vagyok. Nagyon. Fülig.

De szedjük inkább csak szép, sorjába! Megint elmentem, hogy belekotnyeleskedjek a kiképzésbe. Mint a múltkor Sam mester és Zewir bulijába, csak mosr Symorenébe készültem bekavarni. Olyan jól megvagyunk ezzel a kalapos percéletűvel, csípem a búráját, és azt hiszem, ő is az enyémet – hát, csak nem fog megharagudni miatta.

A kiképzőteremben egy Felix nevű ősz muksó volt ott Symorennel, éppen gyakorlatozni kezdtek. Persze, hogy jól bekavartam nekik, hehe… Ettől, vagy az edzés fáradalmaitól, ki tudja már, de a tata úgy lezsibbadt, hogy utána már semmi értelmeset nem is tudott csinálni. Symoren elzavarta a halálba, és igaza is volt. Közben bejött Candana, meg Hamtor, és a vöröske nekiállt az összefirkált magitorral edzeni. Na, csórikám… én úgy döntöttem, hogy meghagyom Hamtort a kiscsajnak, én tökéletesen beérem Symorennel, sőt! Gyakorlatozásnak indult a dolog, de hogy mi lett belőle…

Ez az alak az első támadása alatt fogta magát, és megcsókolt! Az első gondolatom az volt, hogy úgy tökön rúgom, hogy elszáll, de azért valószínűleg nem véletlenül lett Első Árny a pasi, mert nem nagyon hagyja ám magát rugdosni. Ami azt illeti, utána már én sem nagyon tiltakoztam az ellen, hogy ÍGY folytassuk azt a gyakorlást… Candanát és Hamtort otthagytuk a vívóteremben, mi meg elvonultunk – bocsi, rohantunk – Symoren szobájába.

Hogy ott mi történt, az megint olyan titkos, naplóm, mint az elf nevem. Még neked sem árulom el, pedig téged csak én olvaslak. Legyen elég annyi, hogy voltam már jó pár pasival az életemben, de én ilyet még soha, senkivel nem éreztem. De tényleg… El se tudtam képzelni, hogy ez ilyen is lehet. És azt hiszem, ő is valami hasonlót élt át. Nekem legalább is úgy tűnt.

És most szerelmes vagyok! Másodszorra már nem is olyan nehéz leírni…

Megegyeztünk, hogy Sam mesteren kívül másnak nem mondjuk el. Mert ez amúgy kicsit kócos lehetne. Ez a mi ügyünk, és csak a mi ügyünk, és senki másé! És kész!

Utána elmentünk sörözni a Zordonba. Nekem ugyan néha még kedvem lett volna a nyakába ugrani, de inkább visszafogtam magamat. Hogy tud így megőríteni ez a pasi?...

Ott meg összeakadtunk egy ipsével, akiről kiderült, hogy Symoren rokona. A fivére, vagy ki. Cathald-nak hívják. Ha már így alakult, őt is magunkkal rángattuk, a Vadászbástyába, ne kolbászoljon már itt mindenfelé. Azóta az egekben repkedek, de szigorúan csak akkor, amikor senki nem látja.

 

A többiek ma kimentek valami akcióra a városba. A csinifiú Aidan, aki azóta király lett, indult neki pofánverni a Sötét Megváltókat. Én nem mentem velük, mert idehaza volt fontosabb dolgom, és Sam mester azt mondta, úgyse kellünk túl sokan, mert ezek a megváltók már rég kiváltották magukat innét, a városból. Valóban, harc nem is lett, csak zsákmány, meg egy fogoly. Sam mesterék hazahoztak egy Gárdistát, egy Wylned Slinn nevű fajtársamat. Zewir és a gnóm főnökünk neki is állt kínozni őt, a pincében. Na, erre én nem voltam kíváncsi, el is húztunk onnét Branával – különösen, mert Sam mester ki is zavart minket, amikor befutott az a fehér hajú félvér csajszi, az Aiwe-Vile de Lauron, mert már ez a neve. Jó kis parti lesz ott a kínzókamrában, kedves egészségükre…

Ide is csak azért jöttem be, hogy ezeket leírjam és most megyünk sörözni. Közben Symoren meg Zewir eltűntek az egyik kazamatában, és nem éppen kedvesen nézegették egymást, ebből tutira valami bunyó lesz. Egy pillanatig filóztam, hogy utána menjek-e, de aztán úgy döntöttem, jobb, ha nem. Egyrészt megállapodtunk, hogy nem verjük nagydobra a mi ügyünket, másrészt, bár nem vagyok egy végzet asszonya, de annyit már én is tudok a pasikról, hogy bunyó közben célszerűbb, ha nem zavarjuk meg őket.

Most csak úgy rohantomban írok, NaPló, mert gáz van, nagy-nagy gáz. Éppen barikádot, vagy mi a rákot építünk odafent, és egy nagy rakás ideges alak ostromolja kívülről a kapunkat. Sam mester állítólag foglyul ejtette azt az Aiwét, meg a csinifiú királyt is, a Wylned gyerek mellé. Hát ez agybaj! Mire jó ez az egész, könyörgöm?! Symoren irányítja a védekezést, és már jó sokan összegyűltünk ott fent. Úgy tűnik, csak nem nyírták ki egymást Zewirrel… Csak az a baj, hogy ez most egy totál patkánycsapda, még én se látom, hogy a túróba is mászunk ki belőle. De most szaladnom kell, csak a mérgekért meg az ammóniák oldatért rohantam vissza. Elzárlak, NaPló, a tűzbiztos kazettába, majd folytatlak, ha kiverekedtük magunkat ebből a csávából, addig lapulj csak ott, nyugodtan. Majd jövök…