Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vilhelmina Archel

Corvuson 608at írtak a Süvöltő havának 16. napját, mikor megszületett Vilhelmina Archel.
Családja múltja régre nyúlik vissza, ám vérének tisztasága megkérdőjelezhető… Anyja, Meriel Archel, míg apja egy bizonyos Gwerion Saur volt. Házasságtörő kapcsolatuk gyümölcse az Archel család különc üdvöskéje. Vér szerinti apját a születése után kivégezték, sötételf berkekben is brutálisnak mondható módszerekkel, így már puszta létezésével is vér tapad kezeihez. Anyja sokat foglalkozott vele, sokat tanította, mind a füvek használatára, mind a benne lakozó mágiának alapjára… bár az utóbbit anyja halála után sokáig hanyagolta.
Úgy 10 éves lehetett, mikor furcsa rémálmok kezdték el gyötörni, s bal alkarján is megjelentek az Archeleket jelző furcsa minták… így lett egyik napról a másikra az Arctalan gyermeke. Attól a pillanattól fogva pedig az Arctalan után kutatott, és családja régi legendái, krónikái után. Egy nap azonban anyját holtan találta, mostoha apja pedig csak az alkalomra várt, és most már volt is indoka rá, hogy eltűntesse őt a kúriából… Hosszú hónapokra száműzte őt a végtelen fenyvesekbe, az örök hó birodalmába, a farkasok közé, hogy ott majd úgy is elpusztul a fiatal nőstény. Ám valamiről megfeledkezett a hím. A nőstényben Archel vér csörgedezett, így igazi túlélővé vált azalatt az idő alatt. Nem volt benne bosszú, csupán megvetés, és szánalom, mikor Zagamona kérésére visszatért először a kúriába, hogy elhozza megmaradt holmiját, majd a hosszú útra indult, hogy Távolrévbe érkezvén újra találkozzon véreivel, rokonaival.
Különc maradt, sokáig nem volt hajlandó használni a benne lappangó mágiát, ám Carsus, nagybátyja mellett sok időt töltött, és rájött, hogy csak így juthat előbbre. Hamar a mágia iskola könyvtárának állandó dézsmálója lett, és a tudás is halmozódott benne, ahogy a manna is. Emellett a furcsa rémálmok sem szűntek meg, üzenve meg számára a jövő eseményeit, melyeket ködösítve ugyan, de megmutatott számára az Arctalan. Sok sok éjjelt töltött álmatlanul, csak, hogy ne kelljen ismét valami szörnyűséggel álmodnia. Betegesen sápadt, hamu szín bőréről rögtön felismerték, ami a mai napig megmaradt, ahogy a hihetetlen jég kék szempár is, melyet egyedül ő birtokol családjában… Hűvös, csendes szépség ő, kinek lelkében mély titkok lappangnak. Ki bizalmasa tud lenni egy királynak, és egy koldusnak is. Nem kell ahhoz álruhát öltenie, hogy elhitessen bármit a balga emberekkel. Ártatlan külseje sokakat tévútra vezet, ám ha jobban bele tekintenek a kék szemekbe felfedezhetik az igazi arcát a fiatal nősténynek…
Ám változnak az idők, és ő is változik folyamatosan, és a számító, ártatlanságból lassan Carsus szavaival élve egy tökéletes fekete rózsa bontakozik ki. Egy a romlás virágai közül, egy mely a bűnök kertjében fog pompázni, figyelmeztetve élőt, és holtat, hogy az Archelek sose fognak eltűnni. Nevük ott fog díszelegni a krónikák lapjain… hozzájuk pedig sok különféle cselekedet fog társulni, és vérük öröklődni fog, az idők végezetéig, tovább szolgálva hűségesen és csendben az Arctalant…
A jelen azonban egyelőre mást mutat. Fiatal nőstényünk szerelmes, oly sok csalódás után, végre boldognak mondhatja magát, ám nehéz az út, amelyet választott. Hiszen egy olyan személybe lett szerelmes ki saját klánját, és családját előtérbe helyezi saját érdekeivel szemben, így vagy képes lesz alkalmazkodni, vagy finom eszközökkel de sikerül valamiféle köztes megoldást kieszközölnie. De a lényeg akkor sem fog változni: szerelmes, és hűséges, és ezért bármit hajlandó lesz megtenni.
A változások egyelőre jó hatással vannak rá, kérdés: hogy vajon később is így fogja látni a lassan felnőtté váló nőstény helyzetét?